Vári Ferenc élete és kálváriája
Előszó Vári Ferenc plébánost a szentesi hívek joggal tekintik a mai napig a saját papjuknak, hiszen közel négy évtizedig szolgált a városban. Mégis, életének van egy olyan rövid időszaka, amely alighanem mindennél jobban nyomot hagyott az ő lelkében és megpecsételte élete alakulását: a Kerekegyházán töltött 5 esztendő, amelynek végén, koholt vádak alapján, koncepciós kirakatper keretében börtönre ítélték, szabadulását követően pedig internálták. Az általa éveken át, gondos aprólékossággal, szép kézírással, hűségesen vezetett szentesi Historia Domus lapjai is már megsejtetnek valamit ennek az embernek és katolikus papnak a személyiségéből, de az ő lelki nagysága az 1948-1953 közötti, vészterhes években ragyogott fel igazán. Alapos műveltségű, ugyanakkor alázatos és szerény, hivatását szolgálatként megélő, mindenféle karrierizmustól és becsvágytól távol álló, az elöljárói iránt fiúi odaadással és engedelmességgel, az egyházáért és annak híveiért minden áldozatra kész pap volt. Menthette