Emlékirat Vári Ferenc plébános halálára

„Főtisztelendő VÁRI FERENC Püspöki Tanácsos, Plébános Úr Halálára Emlékirat.

Szentes, Jézus Szent Szíve Plébánia Hivatal

Nem mulasztom el nyomát hagyni az ismeretségnek és a részvétnek a Plébános Úr elmúlása felett. Köszönöm szépen az érdeklődésemre adott választ, de lemenni saját bajaim miatt nem tudtam, melyekhez újabbak is jöttek a temetés idejére.

Örülök, hogy ismerhettem az Egyházmegye egyik kiváló jó papját. Isten angyalát /Kir.I.29,9;/ Annak idején 1968. évben még öccsét, 1969-ben édesanyját én láttam el szentségekkel. Csak gondolni lehetett, a ki számítható földi élet sorsában erre.

A papi pálya nehéz útján a legszebbet kapta meg, az utolsó úton felkészülést adni másoknak, majd végül önmagának. Életében erőt merített az Úrból, /Kir.I.30,6/ de sok erőt, amelyből bőven jutott másoknak. Amíg a napi életben az Úr harcait harcolta /Kir.I.25,28/ a gyóntatószékben a lelki béke és a megbocsátás munkájával az Isten országa boldogságát osztogatta, önzetlenül. Ezúton örökre hálás vagyok Neki – mint lelki vezetőmnek – kemény és tartalmas tanácsaiért; a hit és a hivatás lángoló nyelvei voltak érezhetőek, szinte láthatók ilyenkor.

Köszönöm az Úristennek, hogy életembe adta Őt, immár hányadik üstököse az Isten országának előttem! Köszönöm a paptársnak igazi példáját, élettől duzzadó lelkiségét!

Hiszem, a szenvedésben Neki erőt adott az Úr, és bátran nézett szembe az elmúlással, az isteni végzéssel. Az Ószövetségből Abigail szavával búcsúzom Tőle, és a kettő szentmise találkozása után emlékembe zárom nemes értékét: „Uram, Dávid király, élete megmarad az élők kötegében az Úrnál.” Kir.I.25,29 b;

Kívánságom az, hogy a Plébánia minden jövő dolgozója előtt álljon személye ösztönzőleg, és sokan kövessék példáját.

Ezen iratot kérem a Plébánia Irattárába elhelyezni.

A Plébános Úr iránt örök tisztelettel és szeretettel maradok.

Szelevény 1976. március 17. 

 Simon Lajos plébános”[1]

Vári Ferenc plébános életének legnehezebb időszaka, a kerekegyházi küldetéséhez és az azt követő kommunista megtorláshoz, lejáratásához, megszégyenítéséhez, meghurcoltatásához, kötődik. Részesülnie kell, a történelmi igazságtételben, és meg kell tisztítanunk a lelkét, a kommunista hazugságoktól. Értékeinek tiszteletben tartása, segíthet tájékozódni, a jelen és a jövő valóságában. Az igazságtétel adhat biztonságot, a jövő nemzedékének formálásában. A nehéz időkben, az Ő emberi teljesítménye, sugárzó tisztelete, az emberek iránti szeretete, a közösség, az egyház, a hívatás iránti hűsége, példaképül kell, hogy szolgáljon, a jelen és a jövő nemzedékének.

Pályája során folyamatosan gyors felelős döntésekre volt szüksége, mikor a társadalom rétegeire épült problémákkal, más-más gondokkal szembesülve, élte mindennapi életét. Mindezek mellett a Krisztus tanítását, szeretetét is át kellett adnia annak a közösségnek, amelyért életét szentelte. Az átlagon felüli képességeinél fogva, keresztény adottságaival, vérbeli született és meggyőződéses hitű pap volt, kit minden tudásával, emberek szolgálatára teremtett az Isten. A kerekegyháziak sorsáért aggódó, ugyanakkor a boldogulásukért cselekvő, hivatásához, szolgálatához, küldetéséhez értő, hűséges és rátermett papként, nem csak a személyes élményeit vetette papírra, hanem a háború borzalmait is. Az egyházi iskoláink államosításakor, az egyházi vagyon megmentéséért, a végletekig való kiállásával, tanúbizonyságot tett, felelősségérzetből, felelősségtudatból, átérezve mindazok áldozatos munkáját, fáradozását, melynek köszönhetően, hitelből, adakozásból, társadalmi munkából, megvalósulhatott az egyházi iskolánk.

A kommunista hatalomnak legfőbb ellenségei az egyházak voltak, mivel a társadalom kiszolgáltatott, megfélemlített és üldözött rétegeinek, lelki segélyt, támaszt, nyújtottak. A politikai hatalom nyilvánvaló célja, szándéka, a koncepciós per megrendezésével, a vallásos keresztény közösség gyengítése, bomlasztása, felszámolása, a keresztény hívő emberek és az egyház szembeállítása. A konspirált kirakatperrel a katolikus egyházunk szétzúzása mellett, párhuzamosan folyt az állami akarat rákényszerítése az egyházunkra, a keresztény hívő emberekre. Az egyház állami ellenőrzés alávonásával egy időben, folyt a vallásos emberek kiszorítása is, a társadalmi érvényesülés minden területéről.

Vári Ferenc alázattal elfogadta a kommunista hatalom üldöztetésének időszakában, a vérzivataros időkben, a kihallgatások során elszenvedett kínzásokat, a perbefogást, majd a koholt vádakra épült ítéletet. Példátlan kegyetlenséggel kínozták, de ennek ellenére sem tudták megtörni. Ő pedig csodálatos erővel, hősiességgel viselt minden szenvedést. Lelke legmélyéig megalázták, lelkileg megkínozták, s olyan lelki megrázkódtatáson ment keresztül, amit nem tudott kitörölni az emlékezetéből. Több mint öt évet töltött bizonytalanságban, a kommunista börtönrendszerben, próbára téve idegzetét, sokszor szembe nézve a lelki összeomlással, a halállal. A hite tartotta benne az életet, s túlélte azt a sok-sok szenvedést, amire nem szolgált rá. Hogy hányszor és hányszor imádkozhatott, a tudomására jutott, börtönben elhunyt áldozatok lelki üdvéért, arról soha nem beszélt. A rabélet ezernyi keserűségével kellett szembenéznie, bármennyire is szerette volna, alázattal Istent szolgálni.

Ha akkor a kommunista rendszer bíróságai által, a „koholt” vádakra meghozott ítéletekkel szemben alul is maradt, ma már bizonyossá vált, hogy az „Igazság” melletti kiállásával, tisztaságával, erkölcsi győzelmével fölényesen felülmúlta mindazokat, kiknek az értékrendje, és legfőképp a hite miatt volt útjában. Alattvalói bármennyire is próbálták befeketíteni, megbélyegezni egy közösség, egy társadalom előtt, mint amilyen tiszta lélekkel tartóztatta le a kommunista rendszer erőszakszervezete az ÁVH, több mint öt év kínszenvedés után, ugyanolyan tiszta lélekkel szabadult a börtönből.

Az utókor tanulhat a kimagasló „Igazság” melletti kiállásából, amelyre szülei nevelték, a hiteles és a tényszerű történetírásaiból, a kimagasló és példamutató elhivatottságából, amely útmutató, követendő, és megszívlelendő valamennyiünk számára.

A mi üdvözítő Istenünk is azt akarja, hogy minden emberhez jusson el az igazsága. Mert az igazsága kimondása nélkül nem ismerhetjük meg Vári plébános keresztjének az életútját. Annak a keresztnek az életútját, amellyel alázattal Istent szolgálta. Amely kereszt, az emberi gonoszságnak köszönhetően, fájdalmat, szenvedést, megaláztatást, értelmetlen és érdemtelen bűnhődést hozott a számára. Amely kereszt az Isteni gondviselésnek köszönhetően, erőt, vigasztalást adott a börtönévek alatt ahhoz, hogy a megaláztatásból, a megvetett világból is fel tudott állni. A keresztje emlékeztet minket arra, hogy Isten ereje által, a megtört életúttal is a háta mögött, az Igazság koronája, időt, alkalmat, s erőt adott ahhoz, hogy odaadó és alázatos szolgálattal, felgyógyultan ismét hirdethette az Igét, az Evangéliumot.

Az Ő keresztje, nem csak az Övé, hanem a miénk is, mert a mi szülőföldünkért, a közösségünkért, s az értünk tett példaértékű történelmi áldozathozatala, mindannyiunkat kötelez múltunk megismerésére, megismertetésére, és emlékezetére.

Jegyzet

[1] Szentes, Szent Anna Plébániahivatal. 1976. Ez egy írógéppel írott lap, amelyet a História Domusban helyeztek el.

:: Előző fejezet :: Következő fejezet :: Tartalomjegyzék ::